KÖPÖLYTERÁPIA

A tibeti melegítéses-égetéses módszer – me btsa’i lag len – már a buddhizmus előtti időkben is nagyon népszerű volt Tibetben, és valószínűleg több, mint háromezer évvel ezelőttre datálható.

A tibeti moxaterápia a tibeti gyógyászatban a tshugs terápiának nevezett technikák egyike. A leírások és tárgyi emlékek szerint megállapítható, hogy a tibetiek már évezredekkel ezelőtt is végeztek fával vagy kővel alkalmazott un. tsug (tshugs) terápiát, és úgy tűnik, hogy ez az a módszer, amiből a moxa kifejlődött. A cug jelentése ’rárakni’. Ez egy olyan terápiás módszer, amely különböző felmelegített tárgyakat használ, amiket a test adott pontjaira helyez. Ennek a gyakorlatnak számos ága fejlődött ki, melyek egy részét mind a mai napig használatban van a mindennapi orvosi gyakorlatban.

A tibeti moxa teljes mértékben különbözik a kínai gyógyászat moxaterápiájától mind a technikák, mind az energiapontok tekintetében. Ezt a módszert több ezer évvel ezelőtt fektették le és fejlesztették ki az ősi tibeti orvosok a testtel, az energiákkal, a betegségekkel és a gyógymódokkal kapcsolatos tudásuk és tapasztalataik alapján.

A tibeti melegítéses-égetéses gyógymód pontjai és gyakorlata az életenergia áramlásának természetes pszichofizikai csatornáin alapul, melyek test szerte összekötik a belső szerveket a test felszínén található sajátos életenergiapontokkal, melyek titkos bejáratként, kapuként funkcionálnak a test belseje felé. Tibeti nevük, a szang (gsang) – titkos – is erre utal. Ezek a pontok a pszicho-fizikai energiaközpontokból emelkednek ki, áramlanak a csatornákon és ’lélegeznek’ a különböző pontokon keresztül. Ilyen energiarendező pontok egyaránt megtalálhatóak a test kisebb és nagyobb helyein. Ezek a természetes energiapályák az egész testet behálózzák, így hozzák létre a test külső felszíne és a belső szervei közötti kapcsolatot.